Nyár elején Tőkés Hunorral, volt diákommal leültünk elbeszélgetni a mesterséges intelligencia marketing folyamatokra és társadalomra kifejtett hatásairól. A megjelent interjút itt olvashatjátok, ami meg alább olvasható, az az eredeti, hosszú változat. Akit érdekel, most ezt is elolvashatja.

T.H.: Bár még most is háborúkhoz vezet a fekete arany birtoklása, a kőolajnál sokkal fontosabbá vált az információ, ami új kihívásokkal jár. Milyen hatással van ez ránk nézve?

S.L.: Az információáramlás kontrolljára való törekvés szinte egyidős az emberiséggel. Sosem volt mindegy, miként terjed az információ, kik tudnak bizonyos dolgokról és kik nem. Az emberi játszmák meghatároznak bennünket. Human nature, mondhatnánk. Most viszont a digitalizáció és új média jelenségeinek köszönhetően egyre összetettebbé válik a kommunikáció jelensége. E csatornák több milliárd embert kötnek össze naponta, ráadásul sokkal gyorsabbak, és igen, azt tapasztalhatjuk, hogy az információ jelentősen felértékelődik. Egyetlen kedvezőtlen Kylie Jenner tweet brutálisan leránthatja egy jelentős vállalat részvényértékét. Egy jól időzített kiszivárogtatás megváltozhathatja a közvélemény hozzáállását bizonyos dolgokhoz, stb. Lehet, hogy hiába van csillió gallon kőolajad, ha nem rendelkezel a rivális ország külügyminisztériumának teljes levelezésével, kereshető txt formátumban.

Az információ értékét elsősorban nem annak mennyisége adja, hanem feldolgozhatósága, értelmezhetősége, illetve ezeknek a folyamatoknak a gyorsasága, akár real time mivolta. Összességében lehetne azt mondani, hogy a kontrollt gyakorolni hivatottak több kihívással néznek szembe, mint régen.  Sokak meglátása az, hogy emiatt az információ hasznosításáért, az információáramlás kontrolljának, feldolgozásának technológiáival rendelkező államok, vállalatok „természetesen” minden újabb technológiai szintet igyekeznek majd meglépni ezen a téren. Van rá tehát jó esély, hogy a kontroll jelensége ebben az új információs környezetben is „intézményessé” váljon.

T.H.: Hogy válhat azzá?

S.L. Amíg régen az információ kontrollját – különböző okokból – állami intézmények látták el, például azzal, hogy engedélyezték-e az újságok, rádiók működését, addig manapság magánvállalatok is jelentősen beleszólhatnak az információ áramlásába – ezzel komolyan befolyásolva a közélet alakulását. Ha egy vállalat létrehoz egy olyan sikeres technológiát, amit napi rendszerességgel használ a bolygó lakosságának fele, akkor egyetlen apró változtatás a szolgáltatás működésében is jelentős hatással bír az emberek mindennapjaiban. Itt nem arra gondolok, hogy a dühös emoji bevezetésével millióknak lett könnyebb kifejezni a frusztrációjukat, hanem inkább arra, hogy adott tartalmak, adott időpontban, adott felhasználóknak való ajánlása, megjelenítése választásokat dönthet el a Világ országainak tekintélyes részében.

E cégek szándékait amúgy nemcsak a profitmotívum, hanem egyéb motívumok is mozgatják. Sokszor látványosan próbálnak egyensúlyozni a jogszabályoknak való megfelelés, az egyetemes moráletikai elvek és a nyers profitszerzés között. Vannak közös érdekeik kormányokkal, civil szervezetekkel, de minimum problematikusnak tartom azt, hogy néhány óriásvállalat ezen a téren túlzottan megerősödött, és mintha (egy kicsit) mintegy „államként” is kezdene viselkedni. Nyilván, felmerül a kérdés, hogy milyen szinten elszámoltathatóak ezek a vállalatok. Egyáltalán az illetékes állam, a kormányok tudnak-e parancsolni, jogokat érvényesíteni velük szemben – vagy nem? Ennek a végkimenetele egyelőre ködös. Gond nélkül létrejöhetnek olyan folyamatok, amelyek eredményeként egyesek nagyon sok releváns információval rendelkeznek majd, mások meg nagyon kevéssel… Hogy mennyire lesz az információ szabadon hozzáférhető érték a jövőben, ebből a szempontból szkeptikus vagyok. Ahol információ van, ott érdekek is – és nem kell feltétlenül rosszra gondolni, de optimizmusra sincs túl sok okunk.

T.H.: Hogyan képesek beleszólni a közélet alakulásába a legnagyobb techvállalkozások?    

S.L.: Ha a kezükben összpontosul az adott információs rendszerek fölötti kontroll, akkor bele tudnak szólni akár nagy társadalmi folyamatokba is. Például bele tudnak szólni az információ tartalmának és terjedésének módjába. Van, amelyik a tartalomba (befolyásolás tartalomgyártás által), van amelyik a csatornák működésébe (adott tartalmak adott csatornákon való blokkolása, algoritmikus elrejtése, vagyis a shadow banning, vagy akár az időzítéssel való manipuláció). Ez egyben azt is mutatja, hogy nemcsak az információ tartalma, hanem a közvetítő csatornák szerepe is felértékelődött. Ez egy hasonló jelenség, mint a középkorban a kikötők. Akié a kikötő, az nagy hatalommal bír. Ma a kikötő analógiája ilyen értelemben a szerver, a cloud lenne.

Például a Youtube ajánlási algoritmusa megtanulja a felhasználóról, hogy milyen típusú tartalmakat kedvel, majd igyekszik egyre „olyanabbakat” ajánlani. Ez egyrészt főnyeremény, mert az ajánlási algoritmusnak köszönhetően „jobbnál jobb” tartalmakkal szembesül a felhasználó, másrészt meg ún. „echo chamber”, vagyis az algoritmus nem érdekelt abban, hogy a felhasználót diszkomfort gyötörje, tehát az algoritmus meg fogja védeni a felhasználót az „ellenvéleményektől”, ez meg sajnálatos dolog egy demokráciában.

A nagy techvállalatok apró változtatásokkal nagyon sokféleképpen képesek beleszólni az információ elérhetőségébe, áramlásába. Ha a Facebook inkább szavazásra buzdít adott választókörzetekben, vagy adott generációk tagjai között, másokban meg passzív marad, akkor ez könnyűszerrel dönti el adott választások kimenetelét. Rengeteg példát tudnék még itt sorolni.

T.H.: Mitől lesz olyan értékes az angol kifejezéssel big data-nak (nagy adathalmazok) vagy a cloud-nak (adathalmaz tárhelye) nevezett adatmennyiség?

S.L.: A big data kapcsán az információk azáltal válnak értékessé, hogy a piacon a különböző adatok összefüggéseit értékké lehet alakítani. A Google és a Facebook adataiból akár másodpercenként új üzleti ötletek, értékteremtési elképzelések hozhatók létre, és az adatok birtokosai nyilvánvalóan egyre inkább kihasználják ezeket a lehetőségeket. Ha statisztikailag feldolgozhatóvá válnak az adatok, akkor ezekből új összefüggések rajzolódnak ki, melyekből aztán valamilyen értéket lehet generálni. A Facebook például abból az eszeveszetten sok információból, ami beleáramlik a rendszerükbe, automatikusan új összefüggéseket olvas ki: milyen új divatirányzatok vannak felfutóban, vagy milyen igények, szükségletek vannak, amikre a piacon még nincs kínálat. Tegyük fel, ha megnézzük valakinek a facebook fotóit, majd a barátunkkal pozitív előjelű messengeres beszélgetést folytatunk arról a személyről, akkor a Facebook ki tudja sakkozni, hogy az a valaki nekünk tetszik. Ez elindíthat különféle folyamatokat, például a személy (adott) fotói utána gyakrabban jelennek meg a falunkon. Hogy ez megvalósuljon, már azt feltételezi, hogy a Facebook algoritmusa sok, rólunk nyert információból dolgozik: lájkokból, megtekintésekből, adott kulcsszavakból, GPS koordinátákból stb.

Tegyük fel, hogy egy népszerű fintech szolgáltatást használunk, ami a MasterCard által kiadott bankkártya és egy hozzárendelt mobilalkalmazás által működik. Több millió kliensük rendszeresen használja ezt a szolgáltatást a mindennapokban, a mobilalkalmazásban devizát vált, pénzt utal, kifizetéseket rendszerez, címkéz, véleményez stb. A szolgáltatás regisztrálja a kifizetések előfordulási helyszínét, a vásárolt termékkategóriát és megannyi egyéb információt. Közben egyéb alkalmazásokat is használunk a telefonunkon, melyeknek különféle hozzáférési lehetőségeket biztosítunk. Ezt az egészet meg az Android oprendszer keretében működtetjük, ami meg tulajdonképpen a Google. Egyrészt ott vagyunk mi, az email címünkkel, fotóinkkal, walletünkkel, leveleinkkel, kontaktjainkkal és kiscsilliárd, különböző platformokon kinyilvánított attitűddel, másrészt meg ott a szolgáltató(k) felhője, ahol ezek az adatok gyönyörű adatbázisokban landolnak. Döbbenetes és értékes mindez, mármint gazdasági értelemben biztosan az.

T.H.: Azon túlmenően, hogy sok esetben úgy adjuk meg az adatszerzésre a jogot, hogy nem is tudunk róla, mivel kevesen olvassuk el az elfogadás előtt az erről szóló hosszú útmutatást. Hogyan lehetséges az, hogy még a Cambridge Analytica botrány után is, rá vagyunk kényszerülve a személyes adataink kiszolgáltatására, azáltal, hogy vagy elfogadjuk és megadjuk, vagy kizárnak bennünket a rendszerből?

S.L.: A törvényeket emberek hozzák létre, és főleg az új technológia kapcsán a szabályozás több területen lemaradásban van. A jogalkotás valamilyen társadalmi igény mentén jön létre. Hogy milyen úton-módon jut el a politikum a törvényalkotás szükségének felismeréséig, ez sok mindentől függ. Az is megtörténhet, hogy lobbi tevékenység késlelteti az ilyen jellegű folyamatokat. Az is megtörténhet, hogy olyan komplexitású technológiai jelenségekről van szó, amelyeket még a jogalkotók sem tudják megfelelően definiálni. Így voltak anno a torrenttel. Mi számít lopásnak? Ki kitől lop, amikor több millió része van a fájlnak, és ki tudja hány helyről származnak ezek – hisz folyton cserélődnek. Ijesztően hangzik, de adott technológiák működési mechanizmusait még a megalkotói sem tudják pontosan felfogni. És a leggyakrabban a mesterséges intelligencia (továbbiakban: MI) kapcsán szokott ez felmerülni. Több Google mérnök nyilatkozta ezt, és a hivatalos sajtóanyagjaikban is megjelenik, hogy olyan “fejlett” egy-egy algoritmusuk, hogy néha ők se tudják, hogy mit miért csinál. Ilyenkor merül fel az a kérdés, hogy ha a szakemberek sem értik teljesen, akkor hogyan várható el a jogászoktól, a politikusoktól, akik eleve kívülről látják a dolgokat?

Visszatérve a felhasználók jogaira. A GDPR véleményem szerint egy jó próbálkozás, hogy szabályozva legyen a felhasználók adataihoz való szolgáltatói hozzáférés. A felhasználó végre megszabhatja, hogy milyen adatait használhatják fel az online szolgáltatók. Most már csak azt kell elérni, hogy egyrészt a felhasználók is értsék, hogy miről van szó, másrészt a kis- és középvállalkozások is tudják meglépni a törvény betartásához szükséges új technológiai elvárásokat. Az sem ártana, ha a nagy tech cégek technológiai fölényére és lobbierejének ellensúlyozására is megoldást kínálna.

A GDPR tehát egy jogi keret, ami lefekteti az EU állampolgárairól való adatgyűjtés és az ezzel kapcsolatos adatfeldolgozás szabályait. Hiánypótló, mert eddig nem volt egy olyan egységes szabályrendszer, ami megvédte volna az embereket az adataik nem megfelelő felhasználásától. Sokak véleménye egyébként az, hogy van még vele munka. Első ránézésre a marketing szakma mindennapjait is megnehezíti, hiszen manapság a szakmában mindenki igyekszik adatvezérelt módon szegmentálni a lehetséges célcsoportokat, célozni a reklámüzeneteket. Az adatvezérelt marketing nagyon hatékony tud lenni és ehhez releváns és minőségi felhasználói adatokra van szükség. Az online működő felhasználókat nagyon alaposan meg lehet ismerni, mert valósággal szórják magukról a változatosabbnál változatosabb információkat.

A GDPR egy kicsit az online felhasználókat önmaguktól is megvédi, mert arra készteti a szolgáltatókat, hogy arra késztessék a felhasználóikat, hogy tudatosan gondolják végig a szolgáltatókkal való kapcsolataikat. Ez egy jó dolog, mert számos esetben olyan jók és hasznosak egyes online szolgáltatások, hogy a gatyánkat is odaadnánk nekik, nemhogy a Messengeres beszélgetéseink szövegét. A GDPR eddig az egyik legjobb dolog, ami segít meghúzni bizonyos határokat. Unalmas, nem tökéletes, de hasznos.

T.H.: A digitális technológia változásairól több sorozat beszámol, több helyen olvashatunk róla. A mesterséges intelligencia elszabadulásáról pedig számos filmet rendeztek. Ez feltételez egy befogadói igényt. Azért vagyunk ennyire kíváncsiak, mert megpróbáljuk megérteni a technológiai környezetet, felkészülni bizonyos helyzetekre? Mi ez a mesterséges intelligencia egyáltalán?

S.L.: A filmsorozatok és egyes sci-fi alkotások azért jók, mert segítenek nekünk szimulálni jövőbeli lehetséges forgatókönyveket. Ezek a „szimulációk” persze hiperbolisztikusak, épp ezért szórakoztatóak. Szerencsére egyáltalán nem biztos, hogy a valóságban is bekövetkezhetnek. Ahogy előzőleg említettem, az elmúlt három évtizedben az információ és annak áramlása komoly jelenséggé vált, tárolásának és főleg a feldolgozásának ára jelentősen csökkent. Másrészt, manapság már rengeteg fajta „szenzor” létezik, amelyik rendületlenül gyűjti az információt annak felhasználóiról, (pl. billenyűzet, köztéri kamerák, a telefonunk érintőképernyője, kamerája, mozgásérzékelők, infraérzékelők stb.)  Ha ezt a sok információt digitális jellé lehet alakítani (márpedig lehet), akkor ezeken változatos műveleteket lehet végezni megfelelő számítási kapacitás (processzor) és megfelelő szoftverek által.

Tegyük fel, hogy egy adott „okos ruha” annyit tud, hogy hőszenzorokkal érzékeli, hogy épp növekszik a testhőmérsékletünk, ergo elkezdünk izzadni. Ha a szenzorok által jelzett hő elér egy bizonyos szintet, akkor az okos ruha „akcióba lép” és kitágítja a ruha pórusait. A jövő ruhái akár ilyenek is lehetnének, ha mi is így akarjuk. Ebben a fenti megoldásban viszont nincs semmi mesterséges intelligencia, mert a processzora és szoftvere semmi egyébre nem képes, csak arra, hogy bizonyos hőfok felett tágítson a pórusokon. Ettől az okos ruhától nem várhatjuk el, hogy tudatra ébredjen. Sőt, énekelni sem fog, ha izzadunk. Nem képes tanulni az adatokból. Ilyen eddig is volt, pl. a buta termosztátok is hasonlóan működnek. Ha viszont – tegyük fel – a szenzorinformációt értelmező „agy” a cloud-ban fut és a ruhának folyamatos internet kapcsolata van, illetve ha nemcsak pórustágítási és szűkítési megoldásokkal van ellátva, hanem n számú cselekvési lehetőség van a tarsolyában, akkor ez az okos ruha sok szempontból „életre kelhet”. Upgrade-eket kaphat. Szólhat nekünk, ha melegünk van, de az is lehet, hogy hamarabb értesül róla, hogy lázasak vagyunk, mint mi. A fizikai tárgyak „digitális köpenyt” kaphatnak és később – a mesterséges intelligencia jellegű megoldások által – ez a „digitális köpeny” elképesztő dolgokra lehet képes. Itt válik érdekessé a dolog, de ez még csak az eleje. Lényegében a mesterséges intelligencia körébe tartozó megoldások tanulnak a nyert adatokból és optimalizálják a rendszerük működését. Tehát a mesterséges intelligencia alkalmazkodásra képes: adatok alapján anticipálhat jövőbeli állapotokat, ezek alapján javaslatokat tehet, következményeket becsülhet, új összefüggéseket mutathat meg, melyekre mi, a biológiai intelligenciák fel sem figyelünk, és mindezt sok irányba lehet fejleszteni.

T.H.: Tehát a mesterséges intelligenciának az alkalmazkodáshoz van igazán köze?

S.L.: Igen. A mesterséges intelligencia adatot eszik reggelire és az ebédet már ő főzi. Az intelligencia alapú megoldások ott kezdődnek, hogy egy rendszer tanulni képes. Analógiával élnék: a klasszikus számítógép egy húsdaráló. Beleteszem egyik felén a húst, másik felén kijön a darált hús. Gyakorlatilag soha semmi mást nem fog csinálni, csak ezt, ráadásul ugyanúgy. A MI húsdarálója ezzel szemben képes alkalmazkodni, tanulni, jobban, gyorsabban őrölni a húst, sőt, egyéb output-ok is lehetségesek, ha a rendszer korlátai megengedik. Egy ilyen őrülten száguldó világban nem lehet elvárni egy problémamegoldó rendszertől, hogy mindenre ugyanazt a kimenetelt adja, ezért a MI jó hír sok iparág számára. Egy romantikus kapcsolatban sem örülnénk annak, ha az egyik fél nem lenne képes alkalmazkodni: első nap romantikus vacsora hamburger szalma krumplival. Második nap ugyanaz, harmadik nap ugyanaz. Ha ezt évig csinálod, a romantikus kapcsolat szétesik. Ha mesterséges intelligencia vagy, a teremtőid által megszabott keretek között képes leszel alkalmazkodni. A keretek megszabása pedig érdekes kérdés. Manapság nagyon nagy fejlesztések vannak és sokféle MI-ről beszélhetünk. A mesterséges intelligencia egy gyűjtőfogalom: része például az ún. gépi tanulás (machine learning), a mélytanulás (deep learning) és folytathatnánk. A lényeg mégis az, hogy egy ilyen rendszer mit tesz a neki beadagolt információval és milyen hatékonyan teszi azt. Amikor beáramlik rengeteg, változatos adat, akkor azt fel kell dolgozni, amihez információ feldolgozó képesség is kell. Ezt a processzorok végzik.

T.H.: Miben fogja segíteni a mesterséges intelligencia az embert?

S.L.: A MI akkor kezd el érdekessé válni a legtöbb ember számára, amikor viszonylag pontosan becsülni tudja, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján mire számíthatunk rövid- és középtávon. Az emberek ebben nem túl jók, bár az agyunk – ebből a szempontból – egy jó evolúciós próbálkozás a többi emlős agyához képest. Mi emberek szisztematikus információ feldolgozási és döntési hibákat vétünk, főleg akkor, ha túl sok információval szembesülünk, vagy kevés idő áll rendelkezésünkre a döntéshozatalhoz. Az MI ezzel szemben olyan dolgokra képes, amire mi nem – ezzel potenciálisan megkönnyítve az életünket. Például egy erre kialakított MI Kolozsvár forgalmának szisztematikus megfigyelésével meglepő eredményekre és megoldásokra lenne képes. Olyan megoldásokra, melyeket a jelenlegi magasan fejlett „biológiai intelligenciáktól” nem is remélhetnénk. Az viszont, hogy a mesterséges intelligencia alapú technológiák 10 és pláne 20-30 év múlva mire lesznek képesek, azt jelenleg nem tudjuk el sem képzelni. Ez a terület nagyon komoly ütemben fejlődik, de a vörösen pislákoló szemű, tudatra ébredt MI egyelőre nincs a horizonton.

T.H.: Ez akkor, ha jól értem szembe megy a egyes futurológusok véleményével. De mi az akkor, amit megtehet és mi az, amit nem?

S.L.: Az MI-t érdemes kettéválasztani. Egyik felől ott a „keskeny MI” (narrow AI), másfelől meg az „általános MI” (general AI). A kettő közötti fő különbség, hogy a keskeny MI-t egy konkrét probléma megoldására hozták létre, ezért nincs hogy mást végezzen, csak azt, amire célirányosan létrehozták. Az előbb említett okos ruhánk nem fog kávét főzni, pláne tudatra ébredni, de egyre „okosabb” ruhadarab az még lehet. Az okos kávéfőzőnk nem fog sakkbajnokságot nyerni önnön elhatározásából, mert épp a sakkozás az új a hobbija. Egyszerűen határai vannak. Az általános MI viszont elvileg képes úgy tanulni a környezetéről, hogy utána változatos területeken legyen kompetens. Mondjuk, megfigyelhet tíz millió telefonbeszélgetést és ezek alapján felfedezheti, hogy az emberek hogyan beszélnek egymással telefonon. Ez alapján ő is telefonálhat egyet, aminek olyan hatása lesz, mintha ember lenne. Másnap ezt a tudást átviheti egy más területre és így tovább. Határai tágabbak. A Google DeepMind kutatói valószínűleg sokat tudnának mesélni az általános AI fele vezető (egyelőre nyögve nyelős) útról, de javaslom Max Tegmark – Élet 3.0 című, viszonylag új könyvét is. A sci-fi írókat általában az emberek által elbaltázott keskeny MI-k és a tudatra ébredő általános MI-k ihletik meg.

Tudnunk kell, hogy a jövőben a mesterséges intelligencia alapú szolgáltatások elsöprő többsége „keskeny MI” alapú lesz.

Számos olyan mindennapi probléma van, amire a keskeny MI megoldást nyújthat. Ha egy okos autó balesetezik, akkor az okos autó működtetőjének MI-je azt a „tudást” magáévá teszi és ezáltal az összes okos autó képes lesz azt a lehetséges hibát elkerülni a jövőben. Egy ilyen keskeny MI azonnal elemzi a helyzetet és megtanulja, hogyan kerülje el a hasonló ütközést – de ez még mindig narrow AI, tehát keskeny MI. Tehát abban lesz jó, hogy szuperül vezesse az okos autódat, önvezető autóként. Optimális élményt nyújtson a sofőrnek, biztonságot a járókelőknek, tartsa be a szabályokat. De nem fog tudni kávét főzni és politikailag manipulálni a szomszéd ország választásait. Nem fog tudni vörösen pislákolva cselt szőni és tönkretenni a gazdáját. A keskeny MI-k fognak dominálni valószínűleg azért is, mert ezekre van igény a piacon.

T.H.: De van egy másik korlát is, hisz egy állam polgáraiként bizonyos jogokkal rendelkezünk. Itt konkrétan a Sofia nevű robotra gondolok, aki állampolgárságot kapott Szaúd-Arábiában. Ez felveti azt a kérdést, hogy abban az országban, ahol a nőknek harcolniuk kell a jogi egyenlőségért, milyen jogai vannak a mesterséges intelligencia alapú robotoknak?

S.L.: Az etikai kérdések viták jelenleg inkább ott tartanak, hogy meg lehet-e úgy oldani a keskeny MI-t, hogy ne sérüljenek a fogyasztók jogai. Tehát egy-egy ilyen megoldás ne sértse a személyi jogokat, ne legyen káros az egészségre, ne legyen veszélyes stb. Az általános MI működésének etikai feltételeiről már most kell beszélni, de nyilvánvalóan még nem tartunk ott, hogy ezeket igazából meg is tapasztaljuk fogyasztóként. Az általános MI „szuperintelligenciának” nevezett formája, vagyis az a MI, ami lényegesen túlteljesíti az emberi intelligenciát minden területen, valóban az emberiség utolsó találmánya lehet. Ez tényleg veszélyes. Ettől viszont nem kell tartanunk még legalább 20 évig, de az is lehet, hogy sosem lesz ilyen.

Amikor Sofiáról, a robotról beszélünk, akkor az egy antropomorf (emberi alakot öltött) MI. Abban különbözik az Amazon Alexájától, hogy kapott egy testet és nem egy hengerből vagy egy korongból beszél kifele. Egyébként meg egy média hack, tehát kár lenne ebből kiindulva beszélgetni a nők jogairól. A szaúdi PR tevékenység része volt az állampolgárság odaítélése. Amúgy tudtommal már van arról érdemi vita, hogy milyen jogok illetnek MI jellegű entitásokat. Egyes MI-k a tőzsdén kereskednek, ezért érdekes kérdés, hogy vajon kellene-e nekik fizetést adni?

Volt már rá példa, hogy az Alexa kezdeményezte a rendőrség kihívását anélkül, hogy valaki utasította volna erre. Ebből látjuk, hogy egy kellőképp betanított MI akár önálló döntéseket is hozhat, akár helyettünk is. Ennek pedig valljuk be, sok esetben még örülnénk is. Például mi lenne, ha egy ilyen szolgáltatás magától kezdeményezné, hogy az anyagi kereteinktől függően a számláinkat minden hónapban kifizesse, ahhoz igazítva, hogy mikor van több pénzünk a bankszámlánkon. „Ő” megtanulná, hogy ezt miként kell és akkor egy gonddal kevesebb lenne nekünk. Én személy szerint imádnék egy ilyen menedzser asszisztens / személyi titkár jellegű általános MI megoldást. Nem szeretném, hogy antropomorf legyen, beérném azzal, ha a telefonomról beszélne velem, de azt már most sejtem, hogy egy ilyen szolgáltatás esetén hihetetlen változatosak lesznek majd a fogyasztói elvárások. Egyeseknek Sofia fog kelleni, másoknak meg János. Megint másoknak meg teljes udvartartásuk lesz Sofiával, Jánossal, Cortanával, Terminátorral és Hal 9000-rel.

T.H.: Itt azért felmerül az a kérdés, hogy ha a MI rengeteg döntést meghozhat, az ember micsoda jogi szempontból? A döntéseinek az összessége és ennyi, vagy annál több?

S.L.: Ha csak a döntéseinek összessége lenne, akkor feltehetően már most is nagyon sok élőlénynek és mesterséges intelligencia alapú entitásnak kellene különféle jogokat biztosítani. Véleményem szerint, ha egy autonóm információs rendszernek, amit mondjuk egy általános MI hajt, nincs szabad akarata, akkor nem személy. A tudatosság kérdéséről a szabad akarat fogalmának, működésének jelentése mellett, már a filozófus kollégák tudnának többet mesélni. Az önállóság (autonómia) – mint láthattuk – több szempontból megoldható a MI esetében. A szabad akarat és pláne a tudatra ébredés ennél jóval nagyobb csont, amihez a jelenlegi tudásunk túl kiskutya, hogy kezelésbe vegye. Én úgy spekulálnék, hogy a tudatra ébredés az, ami által igazán el lehet határolni az MI-t az embertől. Amíg a tudatosság nincs meg, addig csak mi, emberek ruházzuk fel alkotásainkat különféle emberi tulajdonságokkal. Az Alexát is elképzelhetjük okos titkárnőként, de valójában egy sokszázezer soros szoftverkód és a hozzá tartozó hardver infrastruktúra, semmi egyéb. Aki szerelmes lesz az Alexájába, annak jusson eszébe, hogy az szinte ugyanaz, mintha az óvodában a Teddy macijába lett volna szerelmes.

Interjút készítette: Tőkés Hunor